hu en de pl
ma 2019. március 19. (kedd) 10:49 József, Bánk névnapja van





Kör a matyóság továbbéltetéséért (videóval frissítve)

Megtartotta első, nyilvános összejövetelét a Matyó Értékközvetítők Baráti Köre, röviden a „MÉRTÉK” Kör február 1-jén a Népi Művészetek Házában.


Maga a kör nem új, csak eddig a Matyó Népművészeti Egyesület berkein belül működő zárt csoport volt, amely most kinyitotta kapuit a mezőkövesdiek, illetve a két másik matyó település, Tard és Szentistván lakói felé.
„A baráti kör célja, hogy a mezőkövesdiek együtt gondolkodva, együtt tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy a matyó kultúra, a matyó értékek az utókor számára is ismert, sőt értékek legyenek. Nagy öröm volt számomra, hogy az első összejövetelünkre nagyon sokat jöttek el, hogy ennyien szívükön viselik a matyó kultúra, a matyóság sorsát.” – emelte ki Berecz Lászlóné.
Az összejövetel elején dr. Fekete Zoltán polgármester méltatta a MÉRTÉK Kör ez irányú nyitását. A város első embere az irányú reményét is kifejezte, hogy az első összejövetelen megjelenő mezőkövesdiek hosszú távon is tenni szeretnének a matyó értékek átörökítéséért, azért, hogy unokáink, dédunokáink mindennapjaiban is jelen legyen kultúránk.
A város első emberének köszöntője után dr. Cseri Miklós, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató mesélt a Szentendrei Skanzen működéséről, a háttérmunkáról. Az est folytatásaként a jelenlévők a Szellemi Kulturális Örökség rejtette lehetőségekről, kihívásokról, valamint a Matyóföldhöz való kötődésekről beszélgettek.
A családias hangulatú összejövetel zárásaként a Matyó Népművészeti Egyesület 100 Rózsa Divatékszer Kollekcióját tekinthették meg a Baráti Kör első fórumán résztvevők.



Vissza

Hirdetés

Webkamera: Kavicsos-tó
és Szabadidőpark



VLC Media Player letöltése

 


Weboldalkészítés