Matyó népművészet

UNESCO világörökség

„A matyó népművészet-egy hagyományos közösség hímzéskultúrája” 2012. decemberében került fel az UNESCO szellemi kulturális világörökségei listájára.

2003 óta ugyanis már nemcsak konkrét helyek, épületek, természeti értékek lehetnek világörökségi jelöltek, hanem egy közösség hagyományai, szokásai, különböző előadóművészeti formák, ünnepek vagy épp egy kézműves termék elállításának folyamata is. Magyarországról a busójárás, a táncházmozgalom, a Kodály-módszer, a solymászat és a kékfestés hagyományaival együtt gazdagítja a matyó népművészet az emberiség megőrzendő hagyományait.

A nemzetközi cím elérését megelőzően a matyó népművészet felkerült a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére, majd 2013-ban bekerült Magyar Értéktárba és a hungarikumok közé is. Hol találkozhatunk ezzel a szellemi örökséggel?

A hímzések, viseletek, motívumok elsősorban a Matyó Múzeumban és a Kisjankó Bori Emlékházban tekinthetők meg hagyományos kiállítási keretek közt. A Hadas városrész látogatóközpontjában pedig interaktív formában ismerkedhetünk a népviselettel és a matyók mindennapi életével. A matyó viseleteket testközelből vehetjük szemügyre a jelentőseb rendezvényeken, mint a Matyó Húsvét vagy a Matyóföldi Folklórfesztivál. Amennyiben magunkra is öltenénk egyet, annak sincs akadálya, a Népi Művészetek Házában is nyílik erre lehetőség.

Matyó hímzés

A matyók a 19. század derekától különülnek el környezetüktől, elsősorban színpompás viseletük és gazdag színvilágú hímzőkultúrájuk révén. Kezdetben lepedővégeket majd ingujjat és kötényaljakat díszítettek. Eredetileg csak piros, kék, sárga, zöld és fekete fonalat használtak, de később megjelenik a lila és a már alkalmazott színek árnyalatai. Legismertebb motívumai a matyórózsa, szívrózsa, cserfarózsa, a cipe (cipő), a madár és a macskafark (csigavonal), de megjelennek a tulipános levelek, bimbók is a matyó hímzéseken láthatók.

A virágtöves, laza szerkezeteket erősen naturalisztikus ábrázolási módot egyre gazdagabb, egyre többféle motívum követte, köztük a pünkösdirózsa, amely matyó rózsaként vált a legismertebb és legjellegzetesebb mezőkövesdi motívummá. A jellegzetessége, hogy a középen lévő nagy rózsákat alul és felül kisebb motívumokkal egészítik ki. Az új stílusú vászonhímzések szín- és formavilága a szűcshímzések gazdag ornamentikájából táplálkozott.

A matyó hímzés a leggazdagabb motívum- és színvilágú az országban, akár női, vagy férfi ruházatra gondolunk. Viseletüket az 1950-es éveiben kezdték elhagyni a hétköznapokból, s csak a néprajzi gyűjtőmunkáknak köszönhető, hogy megmaradtak a matyó népviselet, hímzés és hagyomány emlékei.

A matyó „íróasszonyok” legismertebb képviselője Kis Jankó Bori (1876–1954) volt, aki kiérdemelte a Népművészet Mestere díjat, s magas állami kitüntetésben részesült. Hagyatékát emlékház is őrzi Mezőkövesden.

Eredetileg egyszerű vászonhímzéseket használtak piros és kék fénytelen pamutfonállal; ezeket később élénk selymek és erőteljes színű gyapjúfonalak váltották fel. Minden színnek jelentése volt. A fekete a föld színe, melyből a termés, az élet sarjad. A piros az öröm, a sárga a nyár, a Nap színe, a kék a bánaté, az elmúlásé. Az I. világháborút követően megjelent a zöld, mint a gyász színe. A háború halottaira való emlékezésül zöld folyókával hímezték körül a kötényeket.