Ugrás a tartalomhoz

A metszésről

Mezőkövesd hírei

A gyümölcsfák tavaszi felkészítéséről és a metszésről beszélt Budai Károly, volt növényvédelmi felügyelő a Matyó Kertbarát Egyesület összejövetelén.

– Sajnos a tavasz hamarabb jött és a rügyek már nagyon megvannak duzzadva, itt az ideje a metszésnek. A metszés „tudományos" alapjait szeretném megosztani az érdeklődőkkel, hogyha neki fognak a műveletnek, akkor tudják, hogy mit és miért és hogyan kell csinálni – emelte ki Budai Károly.

SZABÁLYOK | A szakember a metszés főbb szabályairól is beszélt. Kiemelte, hogy elsőként meg kell ismerni a fák felépítését, elsősorban a rügyeket, mert minden fajnak más rügyképződménye van, meg kell tudni különböztetni egymástól a hajtó- és a termőrügyeket.

– A fa állapotát fel kell tudni mérni, nem mindegy, hogy milyen kondícióban telelt át a fa. A tudomány úgy tartja, ha egy évben az új hajtások hossza legalább egy méter, akkor a fa jól érzi magát, egyensúlyban van. Ha rövidebb és vékony a hajtás, akkor a fának valamilyen hiánya van, vagy nem kap elég tápanyagot, vagy túl sok termést hagytunk rajta és emiatt nem tudott megfelelő hajtást hozni és nem tud felkészülni a következő évre – emelte ki a szakember.

HIBÁK | Budai Károly a metszés során elkövetett hibákat is felsorolta. Hangsúlyozta, hogy a legnagyobb hiba, hogyha alulról kezdve felkopaszítják az ágakat és csak a fa csúcsán hagynak 3-4 vesszőt, amit egyforma hosszúságúra vágnak.

– Azt tudni kell, hogy a fának a legfelső rügyei hajtanak mindig a legerőteljesebben, ezért arra kell törekedni, hogy ha egy ágon két vessző van, ne vágjuk egyforma hosszúságúra őket, mert akkor egymás konkurensei lesznek és a fa nem fog tudni megfelelő lombkoronát kialakítani – mondta Budai Károly.

Hangsúlyozta, hogy az almástermésű fák metszését már ősszel a lombhullás után el lehet kezdeni, a csonthéjasokat, a sárga és az őszibarackot viszont csak akkor, ha a nappali hőmérséklet eléri legalább a 10 fokot, mert a csonthéjasoknak van egy olyan bakteriális és gombás betegsége, ami télen támad a vágási felületeken keresztül.

FELADATOK | A metszésen kívül több feladatot is el kell végezni a kora tavaszi időszakban.

– Ilyenkor lehet például a tápanyagot pótolni. Ha úgy látjuk, hogy a fák nincsenek jó állapotba, vékonyak és rövidek a hajtások, minél hamarabb kell a nitrogént pótolni azért, hogy bemosódjon a talajba amikorra beindul a nedvkeringés. A fák törzseit drótkefével letisztíthatjuk, mert nagyon sok olyan kártevő van, amely a fa kérgében telel át és ezzel a módszerrel lehet gyéríteni őket – hangsúlyozta a szakember.

Hozzátette, emellett ajánlott lemeszelni a fák törzseit, mert a mésznek egyrészt fertőtlenítő hatása van, másrészt a színe miatt visszaveri a fényt, így a fák déli oldala nem melegszik fel. Elmondta még, hogy a metszés után, de még a rügyfakadás előtt a lemosó permetezést is el lehet végezni.

B. K.

Kapcsolódó hírek