Ugrás a tartalomhoz

Ismerkedés a hatosztályos képzéssel

Mezőkövesd hírei

A hatosztályos gimnáziumi képzésről kaptak tájékoztatást azok a szülők és diákok, akik ellátogattak a Miskolci SZC Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikum november 27-ei nyílt napjára.

Az esemény elején az iskola 7. osztályos tanulóinak előadásában A só című magyar népmesét tekinthették meg az érdeklődők, majd Rigó Attiláné igazgató foglalta össze a fontosabb információkat, tudnivalókat az intézményben elérhető hatosztályos képzés kapcsán.
 
A tájékoztatóból kiderült, hogy a hat évfolyamos osztályba történő felvételihez nem szükséges a központi írásbeli felvételi. Jelentkezni majd január végén, február elején lehet erre a képzésre egy online felvételi felületen keresztül, melynek pontos idejét az iskola honlapján, illetve facebook oldalán teszik majd közzé. Fontos, hogy a szülők egyénileg tudják benyújtani a gyermek iskolába történő jelentkezését. A beiratkozás pedig majd június végén lesz.
 
A jelentkezés módja, a felvételhez szükséges információk, az iskolában elérhető lehetőségek, programok mellett a résztvevő szülők, diákok megismerték a 2024/2025-ös tanévben induló hatosztályos gimnáziumi osztály leendő osztályfőnökét, dr. Radványi Tibort is.
 
Emellett a tájékoztatón olyan szülők is megosztották tapasztalataikat az érdeklődőkkel, akiknek a gyermekük az érintett képzésben tanult, illetve jelenleg tanul az iskolában. A program zárásaként a résztvevők megtekintették az intézmény terveit, szaktermeit.
hmzs 

Kapcsolódó hírek