Ugrás a tartalomhoz

Meseösvény az óvodában

Mezőkövesd hírei

Az egerecske című mesét dolgozták fel a Meseösvény keretében az Egri úti Székhely Óvodában október 11-én.

Immár 4. alkalommal rendezték meg a programot, ez alkalommal is a mese szereplői jelentek meg játékos formában, tudtuk meg Kissné Molnár Erzsébettől. – Az óvoda hétcsoportos, ezért 7 állomáson keresztül kellett a gyerekeknek megoldaniuk a feladatokat. Ügyességi, mozgásos és logikai feladatok voltak, egyebek mellett színeket kellett párosítani és volt kirakójáték is – mondta a tagintézmény-vezető, aki hozzátette, hogy az újrahasznosítás jegyében terméseket, dobozokat, kartont, tojástartót is felhasználtak a feladatok során.

 
– Nagyon jó hangulatú rendezvényen vagyunk túl, amely különleges volt, hiszen a Mezőkövesdi Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és növendékei is részt vettek, így a gyerekek közelről láthatták és hallhatták a hangszereket. Nagyon ügyesek voltak az ovisok, tudták a hangszerek nevét és felismerték a hangjukat, valamint az eljátszott dalokat is megismerték és közösen énekelték – ismertette Lázár Endréné, a Mezőkövesdi Óvoda-Bölcsőde és Élelmezési Központ intézményvezetője. Kiemelte, a Meseösvényt az Őszi Pedagógiai Napok keretében szervezték meg, így a tagintézményekből és a térségből is érkeztek óvodapedagógusok. Hangsúlyozta, hogy kiemelt vendégek érkeztek a kézdivásárhelyi Manócska Napköziotthonból, a testvérintézmény óvodapedagógusai is részt vettek a programokon és tapasztalatokat is cseréltek.
 
– Kedden délután egy játékos angol előadást hallgattunk meg Molnár Zsófiától, aki videóval és fényképekkel illusztrálva mesélt az élményeiről és egy prezentációt mutatott be, ez volt az egyik bázisintézményi programunk. A tegnapi napon is sok helyről, például Bőcsről, Kazincbarcikáról érkeztek hozzánk, kb. 20-25 fő vett részt a programon – hangsúlyozta Lázár Endréné, aki elmondta, hogy a résztvevők elégedettek voltak, sok új és hasznos ötletet gyűjtöttek. Hozzátette, a jelenlévők külön kiemelték, hogy az újrahasznosításnak a játékos angol tanulásba történő bevonása újszerű és egyedi volt. Az intézményvezető köszönetet mondott dr. Fekete Zoltán polgármesternek, aki közreműködött abban, hogy a kézdivásárhelyi testvéróvoda részt vehessen a programokon, valamint megköszönte Mozerné Horga Stefánia, a Mezőkövesdi Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetőjének a támogatását. Emellett köszönetet mondott Zeléné Magyar Zsuzsannának és Zahari Orsolyának, akik összefogták a zenepedagógusokat, valamint Zelei Ferencnek, aki táncházat tartott a Meseösvény keretében.
 
B. K.

Kapcsolódó hírek