Ugrás a tartalomhoz

Bilincs csattant a fiatalkorú iskolai rabló és zsaroló csuklóján

Mezőkövesd hírei

Rablás és zsarolás bűncselekmény miatt indult - az egyik mezőkövesdi általános iskola iskolarendőrének feljelentése alapján - nyomozás a fiatalkorú H. K. D. 15 éves fiú tanuló ellen.

Az eljárás során tisztázódott, hogy H. K. D. 2012. tavaszától – december közepéig több alkalommal megfenyegetett a vele egy iskolába járó két tanulót (melyek közül az egyik  gyermekkorú, míg a másik fiatalkorú), hogy pénzt adjanak át neki, illetve testi épség elleni fenyegetéssel cukrot és egyéb csekély értékű dolgokat követelt. A sértettek alkalmanként 100 Ft-ig terjedő nagyságrendű összegeket adtak át a gyanúsítottnak.
A cselekményre a pedagógusok gyanúja alapján, az iskolarendőr nyomozása során derült fény. Az eset érdekessége, hogy az egyik nevelő nem a két sértett sérelmére elkövetett cselekménynek volt tanúja, hanem annak, hogy egy harmadik gyermekkorú személyt fenyegetett meg az iskola ebédlőjében az étkezéshez használt késsel, mert a gyermek beszámolt tanárának arról, hogy az intézményben dohányzott. A pedagógusok, az iskolarendőr összefogva a kapitányság nyomozóival több gyermeket hallgatott meg, mely során fény derült a folytatólagosan elkövetett zsarolásra és rablásra.
A mezőkövesdi bűnügyi osztály a nyomozás során december 20-án őrizetbe vette a fiatalkorú gyanúsítottat aki részben beismerő vallomást tett, illetve a Miskolci Városi Bíróság a kapitányság előterjesztését jóváhagyva 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte. Amennyiben megállapítást nyer a fiatalkorú tanuló bűnössége, maximum 8 évig terjedő szabadságvesztéssel is számolhat.

Mezőkövesdi Rendőrkapitányság (J)

Kapcsolódó hírek