Ugrás a tartalomhoz

Diákolimpikon sakkos lányok (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Bejutottak a mezőkövesdi sakkozó gyerekek az Országos Diákolimpia döntőjébe. A három megyei győztes lány április 17-től méri majd össze tudását az ország legjobb sakkozóival.

Edelényi Megyei Diákolimpia elődöntőn a  Kriston Kíra, Nyeste Fanni, Pető Alexandra vett részt és képviselte városunkat. Mindhárman harmadik osztályosok, Nyeste Fanni és Pető Alexandra a Bárdos Lajos Tagiskola, Kriston Kíra pedig a Szent Imre Tagiskola diákja. A lányokat az elődöntőre Éberth Zoltán készítette fel. A forduló után a fiatalok edzését Hajdu Sándor vette át. A Lány II-es korcsoportban összesen nyolc csapat mérette meg magát a megyei diákolimpián, köztük a mezőkövesdi csoport.
„Az edelényi versenyen az erős helytállás volt a célunk. Az első fordulóban már sikerült 3-0-ra nyernünk a közepes nehézségű csapat ellen. A második menetben a bajnokesélyes Taktaharkány játékosaival ültek egy asztalhoz a lányaink, és őket is 3-0-s eredménnyel legyőztük. A következő fordulót is ugyanilyen eredménnyel zártuk. A negyedik menetben a miskolciak ellen 2-1-es győzelmet arattunk, míg az utolsó fordulóban 3-1-re kikaptunk az emődi sakkcsoporttól.  12-12 ponttal holtverseny lett az első helyen, így bejutottunk a Diákolimpia országos fordulójára, amelyet majd Szombathelyen rendeznek meg április 17-20 között” – mondta el Hajdú Sándor.  
Nyeste Fanni, bár egy éve sakkozik mind az öt fordulóban, a 4-5 éve sakkozó Kriston Kíra négy menetben, Pető Alexandra – aki három éve űzi a sportot - pedig három körben ért el győzelmet. A lányok célja a jövőre nézve, hogy még inkább elmélyítsék sakktudásukat, versenyeken vegyenek részt, sokszor nyerjenek. Emellett a bajnoki cím megszerzése is szerepel az elképzeléseik között.
A sakkozó palánták már nagy erővel és lendülettel készülnek az országos versenyre, céljuk a tisztes helytállás és remélik, minél szebb eredménnyel térhetnek haza.

M. Zs.

Kapcsolódó hírek