hu en de pl
ma 2019. szeptember 16. (hétfő) 22:22 Edit névnapja van





Tanévzárás és köszöntés (videóval frissítve)

Június 13-án tartotta meg tanévzáró ünnepségét a Művészeti Iskola. Az eseményen köszöntötték az idén nyugdíjba vonuló dr. Heéger Lászlónét.


Az esemény elején a zeneiskola növendékei adtak rövid koncertet, majd Mozerné Horga Stefánia intézményvezető értékelte az elmúlt tanévet. Az intézményvezető kiemelte, hogy a 2015/2016-os tanévben mind tanulmányi, mind pedig versenyeredmények terén eredményes évet zárt az iskola. A köszöntő gondolatok után díjazták a szaktanárok által javasolt, kimagasló teljesítményt nyújtó diákokat, valamint felsorolták a különböző versenyeken helyezést elért tanulók nevét.


Köszöntés


Az esemény zárásaként a Mezőkövesdi Általános Iskola igazgatója, Gál János köszöntötte az idén nyugdíjba vonuló dr. Heéger Lászlóné zongoratanárt, tanszak vezetőt, valamint a jeles alkalomból átadta Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterének jókívánságait tartalmazó oklevelet is. Kollégái pedig virágcsokorral köszönték meg az elmúlt évtizedekben végzett lelkiismeretes munkáját.
Dr. Heéger Lászlóné 40 éve tanította a gyermekeket a zene, a zongorázás szeretetére. 1993-2005 között az intézmény igazgatói feladatait is ellátta, azt követően tanszakvezetőként és pedagógusként folytatta tevékenységét a Művészeti Iskolában.

M. Zs.

A 2015/2016-os tané v versenyeredményei

Zene

– B-A-Z. Megyei Gitárverseny, Miskolc - 2. hely: Csuhai Hunor, tanári különdíj: Havasi  Csaba.
– B-A-Z. Megyei Fuvolaverseny, Miskolc - 2. hely: Kardos Eszter, Lukács A. Lóránd,
3. hely: Melczer Nóra, Panyi Anett, 4. hely: Dobos Anna.
– VI. Kistérségi Zongoraverseny, Eger - kiemelt I. hely: Vinter Gréta.
– „Zeneképzelet” Négykezes Zongoraverseny Eger – Bronzminősítés: Panyi Evelin, Zsiga Bianka.
– Lukin László Népdaléneklési Verseny, Sátoraljaújhely - Kiemelt Nívódíj: Brunczel Borbála, Szabó Anna Gréta, Panyi Blanka.
– Heves Megyei Gitárverseny, Füzesabony - 2. hely: Barzsó Nikolett, Papp Katalin Tünde, 3. hely: Hajdu Bianka Dominika, Koós Máté, tanári díj: Nyikes Nikoletta.
– XV. Megyei Rézfúvós Verseny, Sárospatak - kürt kiemelt 1. hely: Gál Emese; 1. hely: Zakhar Vivien, Zsiga Tamás, 2. hely: Gál Zita, 3. hely: Kádár Ákos; Trombita 1. hely: Kaló Vencel,  2. hely: Kádár Balázs, Krasznai Dániel, Vályi András, 3. hely: Koncz Benedek,  harsona 2. hely: Oláh János, Tanári Különdíj: Panyi Zoltán, Zongorakísérői Nagydíj: Dusik István.
– II. Megyei szóló és duó ütőhangszeres verseny, Kazincbarcika - szóló kategória 3. hely: Gyenes  Botond, duó kategória 3. hely: Mészáros Lili és Mészáros Kristóf.
– Zene és Művészeti Iskolák Magánének Szakos Tanulóinak 18. Balassagyarmati Találkozója - Műdal kategória 3. hely: Panyi Evelin, Opera kategória 2. hely: Panyi Evelin.


Képző

–ENSZ- FAO Nemzetközi Gyermekrajz-verseny - meghívó a Milánói világkiállításra.
– B-A-Z. Megyei Kormányhivatal rajzversenye. „Ezt tettem nyáron az egészségemért”- III. hely és ajándék: Sasvári Gréta.
– Külgazdasági és Külügyminisztérium: „A mi világunk, a mi méltóságunk, a mi jövőnk” - Dicséret: Varga Boglárka, I. díj és ajándék: Tálas Mária.
– Japán pályázat - PENTEL - Bronzérem és ajándék: Paczók Noémi, Kovács Mira Boglárka, Gáspár Dóra.
– Hong Kong Világfestő-verseny - Bronzdiploma: Petrán Benedek.
– A GPS nyomkövetést népszerűsítő országos gyermek rajzverseny - oklevél: Varga Boglárka, Csomó Noémi, tárgyjutalom: Zelei István.
– A Klikk (Oktatási Intézményfenntartó Központ) olvasást népszerűsítő korcsoportos rajzpályázata- I. díj: NagyAnikó, Loj Tímea, Markó Réka, II. díj: Varga Boglárka, Csattos Blanka.
– „Múltunk rejtélyei, jövőnk kilátásai” (országos) - I. díj: Loj Tímea, III. díj: Csomós Noémi, Kovács Krisztina.
– Az Államkincstár „Mesterecset” c. pályázat - oklevél: Horváth Dorina, Vámos Attila, Molnár Viktória, Sebe Réka, Sebők – Darmos Hédi, Lukács Zsombor, Kriston Kíra, Ádám Ivett,Kriston Kristóf, Lukács Villő, NagyAnikó.
– A Magyar Nemzeti Parkok szervezésében „Az év állata: az ürge” -
III. díj Sebe Réka. A Mezőkövesdi Alapfokú Művészeti Iskola is elismerő oklevélben részesült.
– A Fővárosi Közterület Fenntartó Vállalat „Csodálatos kukásautó”(országos) - díjnyertes: Nagy Anikó.
– Kölcsey: Himnusz országos és határon túli magyarok versenye: Nagy Anikó, dicsérő oklevél: Lukács Zsombor.
– Toborzó Megyei Verseny:
Lukács Zsombor.
– Álomút országos verseny - díjazott: Radványi Zita, Gyenes Luca.
– Kondor Béla Általános Iskola, Budapest - Hajdu Patrícia, Kaló Kristóf, Szabó Patrik, Bálint Nikoletta munkája kiállításra került, 5000-ből az első 100-ban benne volt.
– Hungaria Nostra Országos Pályázat - 1. díj: Dorogi Enikő, Molnár Sára, Kaló Cintia, Nagy Alexandra, Kállai Anasztázia, Tálas Tamás, Pető Olívia, Különdíj: Nagy Alexandra.
– „Parafrázis” Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Gimnázium Versenye, döntőbe jutottak: Verhóczki Flóra, Verhóczki Lili, Tálas Mária, Sasvári Gréta és oklevél az iskolának.
– „Szerenád” Széptan AMI, Sátoraljaújhely - 1. díj: Danyi Csaba, különdíj:Hajdu Patrícia, Elek Lídia.
– Holocén Egyesület „Az év élőlényei”– járási szintű - 1. hely: Petrán Benedek, Somogyi Gergő, Szabó Alexandra, 2. hely: Sasvári Gréta, Máté Hanna, Csomós Noémi, Loj Tímea, 3. hely: Varga Boglárka, különdíj: Pelyhe Viktória, Kaló Kristóf.
– Fel, fel Vitézek! Országos verseny - különdíj: Radványi Zita, 2.hely: Kaló Kristóf.
– Én kis kertem országos - díjnyertes Csomós Noémi, Kaló Kristóf, Sebe Réka.
– Szabó Ervin Könyvtár Országos Verseny - 2. hely: Gáspár Zsófia.
– Szent László Gimnázium Járási Versenye - 1. hely: Dobsi István, Radványi Zita, 2. hely: Petrán Benedek, Verhóczki Flóra, Török Anita, 3. hely: Dorogi Enikő, Danyi Csaba.
– „A szépséges Sissi” Országos Rajzverseny . 3. hely: Vámos Attila.
– „Álomjátszótér” Országos 80 legjobb közül kiállítás: Pázmándi Emma, Fügedi Zsuzsa, Lukács Dorina, Kiss Anna, Molnár Viktória, Barati Fanni, Tóth Evelin, Sebők Darmos Hédi, Zelei István, Gáspár Zanna, Pelyhe Fanni.
– Szekszárd Lovas Udvarház Országos - Pompás díj: Erdei Zsanett, Varga Gréta.
– Lurkó dekor Tavaszköszöntő Országos Verseny - Dicsérő Oklevél: Lukács Zsombor.
– MANT „A Marson messze túl” országos verseny - Díjazott, meghívás az „Űrtáborba” - Radványi Zita.
– Hagyományaink újratöltve országos és határontúli magyarok versenye, I. hely (csoportos).
– Hagyományok Háza Országos verseny dicséret és tárgyjutalom (csoportos).


Kapcsolódó képek:



Vissza

Webkamera: Kavicsos-tó
és Szabadidőpark



VLC Media Player letöltése

 


Weboldalkészítés