hu en de pl
ma 2019. január 18. (péntek) 13:31 Piroska névnapja van





Gimis szalagavató (videóval frissítve)

December 8-án tartották a mezőkövesdi Szent László gimnázium szalagavató ünnepségét, melynek keretében három végzős osztály diákjai adtak elő műsort a Közösségi Házban.


Az osztályok a bemutatkozáson felül keringőt, valamint színvonalas zenés, táncos és prózai produkciókat mutattak be. A mintegy másfél órás műsorban különleges árnyjátékot is láthatott a közönség, ezen felül a diákok az iskola mindennapjait is bemutatták és humoros köntösbe bújtatva görbe tükröt állítottak tanáraik elé.

Az előadás után Juhász Jánosné tagintézmény-vezető köszöntötte a végzősöket, aki kiemelte, hogy a selmecbányai diákok több mint 200 évvel ezelőtt olyan hagyományt teremtettek, amely a középiskolák egyik kiemelt eseményévé vált. Hangsúlyozta, hogy a szalagavatás a diákok életének egyik fontos állomása, hiszen a tanulók érettségi vizsga előtt állnak, amihez szükség van egyebek mellett tudásra, szorgalomra és kitartásra. A diákokat arra kérte, hogy pótolják az esetleges hiányosságokat és készüljenek fel megfelelően az érettségire. Hozzátette, nagyon fontos, hogy célokat tűzzenek ki maguk elé és azt kívánta, hogy azokat érjék el minél hamarabb. A köszöntőt követően az osztályfőnökök tűzték fel a szalagot a diákok ruhájára. Az ünnepség különleges eseménnyel, egy eljegyzéssel zárult.

B. K

 


Kapcsolódó képek:



Vissza

Webkamera: Kavicsos-tó
és Szabadidőpark



VLC Media Player letöltése

 


Weboldalkészítés